A pedikűr története

2020.09.19

A pedikűr

Pedikűr kifejezés A magyar nyelv értelmező szótárában:

Az emberi láb gondozása, főleg a tyúkszemek, bőrkeményedések és a fölösleges körömrészek eltávolítása. Eredet: francia: pédicure, latin: pedi-, pes (láb) + curo (ápol, gondoz, gyógyít)


A Nemzeti Pályaorientációs Portál szerint a lábápoló, vagy pedikűrös:

A lábápoló, azaz a pedikűrös feladata, hogy egészségügyi és esztétikai szempontból rendbe hozza a lábat. Leszedje a bőrkeményedést, kiemelje a tyúkszemet, benőtt körmöt, megszabadítsa a vendéget a kínzó fájdalomtól. Meg kell tudni különböztetnie, mely elváltozások azok, amik orvosra tartoznak, és mi az, amit saját maga meg tud oldani. A jó szakember soha nem lépi túl hatáskörét, az orvosi problémák megoldásához szakorvosi kezelést javasol vendégének.



A pedikűr története

Teljes átfogó leírást csak a pedikűrről nem lehet találni sem lexikonban, sem tankönyvben, sem interneten. Könyvtárban a szépségápolásról, a testápolásról, a szépségipar kialakulásáról találtam leírásokat, de külön a lábápolásról csak érintőlegesen.

Róth Éva pedikűrös mester, lábápolási szaktanácsadó, a Pediklub, és az Aphrodité Oktatási Centrum (mely elsők között volt az államilag elismert OKJ-vizsgát adó iskolák között) alapítója, sokunk oktatója, vizsgáztatója, példaképe, tankönyvek szerzője nagyon szépen megírta a pedikűr történetét.

Ezért ezt az írást is közzéteszem itt.

Róth Éva:

"A manikűr és pedikűr kifejezés latin eredetű szóalkotás, melynek jelentése manus: "kéz", pedis: "láb", illetve cura: "gondozás". Mai formájában francia eredetű szó, a kéz, és a láb ápolását jelenti.

A két lábon való járás nagy megterhelést jelent a mozgás szervrendszerére, különösen a gerincre és a lábakra. A láb az a testrész melyre a történelmi korokban elég kevés figyelmet szenteltek. A lábak amputálása nagyon gyakori volt, mivel a láb sérüléseit nem tudták szakszerűen kezelni, fertőtleníteni, így azok elfertőződtek, elfekélyesedtek. A beteg lábak kezelését is a gyógyítást végzők látták el.

A gyógyítás, orvoslás története egyidős az emberiség történetével. Orvosi feladatokat már a varázslók is elláttak az őskori emberek közösségeiben.

Az ókori társadalomban a papok vették át a gyógyítók szerepét, tevékenységüket a templomokban, kegyhelyeken végezték. Ugyanakkor már az ókorban elkezdett kialakulni a világi orvoslás is. Kínában már az i.e. 200-ban állami fizetéssel rendelkező - ezért a lakosságot ingyen gyógyító -, a papoktól Az ókori Görögországban is világi orvoslás alakult ki. Csak a megfelelő iskolát végzett világi személyek gyógyíthattak. Így nem csoda, hogy Görögországból került ki az orvos történet egyik máig legnagyobb alakja, Hippokratész. Ő volt az az orvos, aki rendszerbe foglalta és leírta az orvostudomány elméleti és gyakorlati alapjait, tudnivalóit. Ezek egy része - az orvostudomány fejlődésének ellenére - még ma is érvényes.

A pedikűr története egészen az ókori Egyiptomra nyúlik vissza. A lábak kényeztetése ápolása hosszú ideig csak a kiváltságosok részére volt elérhető.

Az egyiptomi királynők fürdő szokásairól számtalan feljegyzés maradt ránk. Körmeiket élénkszínre festették, kezeiket, lábaikat arany ékszerekkel gazdagon díszítették.

Indiában már a kezdetektől rendelkeztek a kéz és körömápolás ősi titkának tudásával, a természet adta lehetőségekkel élve színesítették körmeiket. Az indiai nők, legyen az bármilyen alkalom, előszeretettel díszítették kezeiket, lábaikat bőrét, körmét hennával.

Motívumaikat ma is használjuk a kéz és a láb bőrének díszítésére. Indiában ez a szokás ma is él. Teljesen független orvosi kar működött. Egyiptomban a fáraóknak saját orvosaik voltak.

Japánban a gésák lábára különösen figyeltek. Minél kisebb volt a gésa lába annál értékesebb volt, ezért már gyermekkorban a lábujjakat a talp felé fordították, szorosan lefáslizták. 14 éves korukra visszafordíthatatlan láb deformitást értek el ezzel a drasztikus embertelen módszerrel.

A XIX. században a manikűr terjedésével együtt a pedikűr is megjelent a szépségiparban. A lábak gyógyítását a podológusok végzik, az esztétikai részt pedig a pedikűrösök végzik. A nyugati világban külön választják a láb gyógyítást és a pedikűrt. Szépségszalonokban dolgozik a pedikűrös, körmöt rövidít, ápol, díszít, a láb bőrét radírozza, krémezi, masszírozza, kémiai hámlasztást végez. A köröm kezeléseket, a bőr kezeléseket a lábpodológus végzi megfelelő iskola elvégzése után, speciális pedikűr szerszámokkal és pedikűr géppel.

Magyarországon a lábápoló végzettséggel rendelkező kezeli a lábakat. Sajnos a hazai oktatás minősége és az oktatási anyag mennyisége nagyon kevés ahhoz, hogy az esztétikai pedikűr mellé a gyógypedikűrt is magabiztosan tudja valaki végezni.

Nem mindegy, hogy a pedikűrös vakmerő, vagy megfontolt!"


A MOSZI (Magyar Országos Szakmai Ipartestület) oldalán találtam egy riportot, mely a XX. század második felében, a szépségiparban lejátszódó változásokról szól:

2010-ben íródott

"Magyarországon az első önálló pedikűrösök csak pár évtizede kezdtek el dolgozni. Kevés eszközt és anyagi befektetést igényelt, és beteg lábú emberek is voltak szépszámmal.

Kóka Jánosnével a lábápoló szakma kialakulásról beszélgettünk.

- Megkérdezhetem hogyan került kapcsolatba a szépiparral?

- A KIOSZ (Kisiparosok Országos Szövetsége) idejében kerültem kapcsolatba ezzel a területtel. Akkor sokféle osztály volt - egészségügyi, faiparos, bőrös stb. Én ez utóbbinál dolgoztam anno. Egyszer azonban behívattak, és közölték, hogy a másik - az egészségügyi és élelmezési szakosztályon az egyik kolléganő nyugdíjba vonul, és engem raknak majd a helyére. Először nem nagyon örültem annak, hogy elkerülök a megszokott helyemről, ám egy kedves emlék megnyugtatta a szívemet ezzel kapcsolatban. Történt ugyanis, hogy amikor egyszer Franciaországban voltam, összetalálkoztam az egyik kozmetikus ismerősömmel. Ő vitt el engem egy szépészeti kongresszusra, Versailles-ba. Azonnal elbűvölt a szakma - a bemutatók, a csillogás, a termékek sokaságának emlékképét sose felejtem el. Akkoriban Magyarországon nem volt ennyi minden, az iparosok jóformán csak a saját maguk által előállított termékekkel dolgozhattak.

- Hogyan alakult ki nálunk a pedikűrös szakma?

- A pedikűrös ipar 1948-tól működött Magyarországon, itt a Helyipari Minisztérium adott egy lehetőséget a régi vezetőségnek. Először háromtagú volt a bizottságuk: Orell János, Kiss Gábor és Sallay István voltak az elnökei. Itthon persze jóval elmaradottabb volt ez a szakma, mint külföldön. A 60-as években Svájcban már szalonok voltak, míg hazánkban jószerivel akkortájt kezdett külön szakmává fejlődni a pedikűrösség. Igyekeztük felvenni külfölddel a lépést - a Svájcban látottak alapján készítettünk egy tematikát, ami szerint dolgoztunk. Ezt az itthoni viszonyokra szabtuk, és orvosok segítségével kiegészítgettük, fejlesztgettük. Tudni kell, hogy akkoriban nem volt még különálló szakma a pedikűrösség. Ezt a masszőrök végezték el, vagy az orvosok segíthettek a lábbetegségeken. A később beleolvasztott manikűrözés pedig a fodrászok kiváltsága volt. 1958-ban aztán megjelent az Új ipartörvény. Ez szabályozta az iparágakat, megjelölte melyik képesítéshez kötött, és melyik az ún. szabad ipar. Ez utóbbiba tartozott akkor a lábápolás, lábgyógyítás is. Bár nem kötötték végzettséghez, vizsgázni kellett belőle. Aki pedikűrös akart lenni, köteles volt egy évig egy iparbelinél gyakorlati időt eltöltenie, majd a KIOSZ-nál vizsgát tennie. Évente két tanfolyamot szerveztünk meg. Lassan-lassan fejlődött a szakma, bővült a tematika, sok orvos segített a tematikánk folyamatos frissítésében, s amikor már 150-200-ra nőtt az ipartestületi tagok létszáma, megválasztották a testületi vezetők további négy tagját - Kincs Esztert, Nik Róbertnét, Visontai Ervinnét és Torács Bélát.

- Ez idő tájt modernizálódott az ipar?

- Igen, mindig-mindig modernebb eszközökkel dolgozhattak a szakmabeliek, és a külföldi lapokat is meg tudták venni. Persze mivel sokáig valutaszegény ország voltunk, nem hozhattak haza külföldi termékeket csak kis mennyiségben. Ámbár nagyon okosak voltak a pedikűrösök - kielemeztették vegyészekkel ezeknek a kencéknek az összetételét, és így saját maguk számára is elő tudták állítani a különféle bőrpuhító és ápoló szereket. - Ma már ez a szakma is képesítéshez van kötve...- Annyira beindult ez a szakma, hogy láttuk - ehhez már mélyebb tudás szükséges. Kérésünkre tehát ezt is képesítéshez kötött iparrá nyilvánították. A jelenlegi ipartörvény alapján ma kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakmáról beszélünk. A műkörömépítés magyarországi történetéről a későbbiekben beszélünk. Magyarországon régen egyéves volt a tanfolyam, most már ez négy hónapra csökkent. Ez nem azt jelenti, hogy kevesebb idő vagy tudás szükséges most, hanem hogy sűrűbb tanrenddel oktatjuk a szakot. Anno egy év gyakorlat volt ugye szükséges a tanfolyam elvégzése előtt, majd itt gyakorlati és elméleti órákon vehettek részt a tanulók. Bár ez az egy év soknak tűnhet, de igazából mivel óraszám nem volt meghatározva, általában csak hétvégén voltak mestereiknél a pályakezdők.

- Miért választhatták ezt a szakmát akkoriban a fiatalok?

- Nem csak a fiatalok vágtak bele. A második világháború után nagyon sok minden romba dőlt, sokan mindenüket elvesztették. Bármelyik szakmát nézzük, mindegyikhez szükséges egy bizonyos felszerelés, ami nem kevés pénzbe kerül. A fodrászoknak hajszárító, szalonberendezés stb. A pedikűrösöknek viszont nem volt másra szükségük, mint egy kisebb ágyra, székre, törölközőkre, kézi eszközökre és egy lavórra, amibe vizet melegíthettek a bőrpuhításhoz. Ráadásul ez akkor is biztos megélhetést jelentett, hiszen beteg lábú ember mindig volt és lesz is. Orell János volt az első, akinek saját szalont sikerült nyitnia modern eszközökkel, és aki már nem az áztatásos, hanem a krémmel puhítós módszert alkalmazta. Talán neki volt először csiszológépe is a munkájához - pont olyan csiszológépet használt, mint a fogtechnikusok. (A szakma fejlődése során természetesen a csiszológépek is egyre fejlődtek, modernebbé váltak, jelenleg is használják őket a pedikűrösök.) Volt is vendégköre, be kellett hozzá jelentkezni, mert elég elfoglalt volt. Jártak hozzá minisztériumokból, de még a Parlamentből is. Azt azért nem mondhatni, hogy csak a felsőbb réteg engedhette meg magának a pedikűröst - hiszen akkor nem indult volna ilyen gyorsan fejlődésnek ez az iparág -, de úgy általában az emberek hamar rájöttek, hogy fontos az egészséges láb."

képek forrása: MOSZI



Pedikűrös Múzeum

A Pedikűrös Múzeumot BAKOS ARANKA Aranykoszorús Mester alapította Kecskeméten, 2017-ben, Kiss Gábor többszörösen kitüntetett, Életmű díjas, az Ipar Kiváló Mestere címmel rendelkező pedikűrös tárgyi hagyatékának gondozására.

A Pedikűrös Múzeum magángyűjtemény, tulajdonosa és gondozója Bakos Aranka. Az emlékkiállítás szakmai anyaga Kecskeméten a Szabadság tér 6 sz. alatt tekinthető meg.

A Pedikűrös Múzeum a facebookon is megtalálható.



Saját kutatásaimból:

Mai szóhasználatunkban a "borbély" kifejezés takarja a férfifodrászt, aki hajat vág, szakállt formáz, rendben tart. Egy régiesebb használatban (A magyar nyelv értelmező szótára szerint) a "borbély" kifejezés seborvos-t is jelent. Főleg vidéken, falun, kisvárosban, katonai táborban kisebb sebek gyógyításával, foghúzással is foglalkozó alkalmi gyógyász, aki a sebészetet nem tanulta. Régi időkben játszódó regényekben, de még II. világháborús filmekben is felfedezhető, hogy a tyúkszem, vagy a benőtt köröm kivágását a "borbély"-ra bízták. De például a török fürdőkben is volt olyan szakember, aki a test karbantartásával, "ad abszurdum" a lábak rendbetételével volt megbízva, ők leginkább a masszőrök voltak.

Rudas fürdő pedikűr terme  forrás: Fortepan

Kedves vendégem nagyapjáé voltak ezek az eszközök.  Kb.50 évesek

Szintén egy kedves vendégem családjának hagyatékából

Tehát: a lábak ápolására mindig volt igény, pedikűrösök, lábápolók, mindig voltak és lesznek. Hazánkban a 60-as évekre tehető a szakma önállósodása, fejlődése. A fejlődés pedig azóta is töretlen, mind az eszközök, felszerelések, anyagok, technikák és az oktasás terén. Leszögezhető, hogy a mai napig szépségipari-, de az egészségügy határát súroló tevékenység.
Ma hozzávetőlegesen 30 000 pedikűrös dolgozik Magyarországon.

Remélem ezzel az összeállítással sikerült bemutatnom a lábápoló szakma kialakulását és múltját.

Ez a blogbejegyzés még nincs teljesen készen, mert a kutatást nem adom fel! Amint össze tudok még állítani anyagot, itt közzé fogom tenni. Nemrég kaptam segítséget egy muzeológus vendégemtől, remélem sikeres lesz az együttműködésünk!

Köszönöm a figyelmet, az olvasásra szánt időt!

Szerkesztette:

Hidvégi Otília

pedikűrös, professzionális lábápoló